Cégalapításkor számos fontos döntés kerülhet a terítékre, amelyek egyenként is nagy felelősséggel bírnak a vállalkozás jövőjét illetően. Ilyenkor kötelező az is, hogy megjelöljük a központi ügyintézés helyét, illetve a székhelyet.
A központi ügyintézés helye a cég számára az a hely, ahol történik a döntéshozatal, az irányítás és az ügyintézés. Ezzel szemben a székhely viszont az adminisztratív jellegű tevékenységek számára bejegyzett irodája a cégnek. A kettő meg is egyezhet, ellenkező esetben viszont szükséges lesz ezt feltüntetni a létesítő okiratban és a cégjegyzékben is.
Az induló cég számára több alternatíva is szóba jöhet a székhely megválasztása esetében. Vannak, akik saját lakást jelentenek be székhely gyanánt, ez viszont sok gondot képezhet a későbbiekben, ezért nem tanácsos ezt az utat választani. A székhelyszolgáltatás egy sokkal biztonságosabb és kifizetődőbb lehetőséget tud biztosítani számunkra.
Sok székhelyszolgáltatással foglalkozó cég ajánlatai közül válogathatunk manapság, ahol elérhető áron, jobbnál jobb környezetben bérelhetünk székhelyszolgáltatást. Ilyen esetben ki kell helyezni a megbízó cég cégtábláját a székhelyként megjelölt épület homlokzatára. A székhelyszolgáltatás egy nem meghatározott idejű szerződés aláírásával kezdődik el, amelyet a székhelyszolgáltatást nyújtó köt meg a megbízó cég képviselőjével. A székhelyszolgáltatás kivitelezőjének a feladata tehát a cég üzleti vagy hivatalos iratairól munkaidőben való gondoskodás, hogy az átvétel, érkeztetés, megőrzés, rendelkezésre tartás, illetve a székhellyel kapcsolatos kötelezettségek mind teljesüljenek.